Alapvető jellemzője: hosszú, túl hosszú…
No és itt most alapvetően nem arra gondolok, hogy engem – több PCOS sorstárasam tapasztalatának tükrében legalább valóban nagyon alaposan és körültekintően kivizsgáltak kb. 6 hónap leforgása alatt, egy endokrinológiával foglalkozó intézményben.
Még ma is van, hogy ledöbbenek, azon hogy milyen tapasztalatokon kell keresztülverekedniük magukat sorstársaimnak. Az pcos.hu oldal igaz történeteit, és sorstársaim által személyesen mesélt tapasztalatokat figyelembe véve vetődött fel bennem a kérdés.
Ritka és szerencsés kivétel lennék hát?
Tehát nem ezt a fél évet tartom hosszúnak, ami alatt végül rátaláltak valódi problémámra, hanem az addig eltelt éveket. Gyakorlatilag az egész addigi életem alatt, már gyerekkoromtól kezdve sejtettük, hogy valami nem stimmelhet velem.
Az első intő jel a váratlan és nagymértékű hízás volt, amit egy a soha saját gyermeket nem nevelő nagypapánál és (mostoha) nagymamánál sikerült közel 3 hét leforgása alatt produkálni. Nem tehetnek nagyon róla, valóban nem tudták mit és mennyit kell egy gyereknek enni adni.
Az egyik óvodában töltött nap után némi csúfolódás hatására egy borotvával eltávolítottam a nemkívánatos szőrt a szám fölül.
Általános iskolás korom második felére valahogy sikerült ideális testsúlyom közelébe kerülnöm. Hosszas koplalás és utólag belegondolva rengeteg mozgás árán. A heti 3 testnevelésóra, 5 X 1,5 óra úszás, heti kétszer 1,5 óra balett, heti kb. 5 X 1,5 óra aerobik és/vagy callantics hatására. (Oh boldog idők, máig nem értem mikor volt erre időm és azt sem miért is nem értékeltem akkori alakom)
Középiskolás koromban egy vidéki, megyei kórház endokrin rendelésére is eljutottam panaszaimmal. Persze akkor még ennyit sem tudtak erről az egészről, mint most. Nem is lett valami jó vége a dolognak, volt valamilyen vérvizsgálatom, amikor sokszor egymás után megszúrkáltak vérvétel céljából, de biztos,hogy nem cukorterheléses vérvétel volt. Végül szedettek velem valami gyógyszert (talán Bromochripitin volt a neve), ettől rendszeresen hányingerem volt, és utólag kiderítették, hogy ja valahogy túladagolták, és nem is kéne szednem. (Khmm…na kb. innentől nincs „vak” mindent elhívő bizalmam az orvosok felé)
Egyetemi évek alatt a problémámmal (fokozott szőrösödés, pattanások, rendszertelen menstruáció) egy vidéki kisváros nőgyógyászához kerültem. Évekre jegelte a szőrösödés és a pattanások problémáját a felírt Diane 35 szedése. Csakhogy kb. egy év leforgása alatt 30 kg-ot híztam. Végül abbahagytam a szedését és újra szembesülhettem a már sajnos túl jól ismert tünetekkel. Ma már tudom, hogy az egész kezelés csak a tünetek egy részére hatott, és elodázta, hogy rátaláljak a dolog valódi okára.
Végül 30 kg plusszal, kialakulóban lévő vérnyomásproblémákkal, erőteljes hasi elhízással, lelket felőrlő fokozott szőrnövekedéssel jelentkeztem a háziorvosomnál, és ezen tünetekre már valami lámpácska kigyulladt az orvosom fejében is. Mondjuk igazából a hasamon a gyors és erőteljes hízás hatására megjelenő terhességi csíkoknak és a felsejlő Cushing kór rémképének volt köszönhető inkább mint a PCO-szindróma felismerésének. De szerencsére alapos és lelkiismeretes doki volt, így legalább továbbküldött endokrinológiai szakrendelésre további kivizsgálás végett. Ott is szerencsém volt, rendes orvoshoz kerültem, aki végül hihetetlen alapossággal vezényelte le a kivizsgálást, és zárta ki végül az egyébként hasonló tüneteket okozó egyéb endokrin rendellenességet.
Bevallom ekkora már módszeresen kutattam a neten, hogy mi lehet az egész. Ekkor kezdtek még csak egymásra találni az NLC fórumaiban a sorstársak, és csak később jött létre civil összefogásukból a www.pcos.hu weboldal, majd a PCO Szívügy Alapítvány.
Az akkori információ hiány ellenére is egészen sok mindent sikerült találnom a neten, és kutakodásaim megnyugtattak legalább, mert azért elég ijesztő 6 hónap volt ám, nem derítet föl a tény, hogy esetleg mégis Cushing kórban szenvedek, hogy a többi nem túl szívderítő lehetőséget meg se említsem, de végül megszületett a diagnózis…
Önnek Pco-szindrómája van. – mondta az orvos.
Hála istennek…mondtam én.
Még gyógyszert is kaptam rá…pedig ez sem egy egyszerű történet…mármint PCOS-ra gyógyert kapni. De ez már egy másik történet.
Mondom, alapvetően szerencsés vagyok…
